Védekező egységek

február 3, 2007 on 2:19 am | In Alapismeretek |

Rendkívül változatos módon védheted meg bolygóidat az ellenséges támadásoktól. A legjobb persze az, ha nincs rá szükséged, de gyaníthatóan egyik univerzum sem tökéletes ebből a szempontból. Tehát, védekezzünk - de hogyan építsünk fel egy megfelelő védelmet?

A játék kezdeti szakaszában véleményem szerint merő erőforrás-pocsékolás védelmet építeni. 150 mezőnél kisebb bolygó esetében valószínűleg a játék későbbi szakaszában is.

Amikor még csak a belevágtál a játékba, és még nincs meg mind a 9 bolygód, akkor a legjobb stratégia az, hogy nem védelmet építesz, hanem egész egyszerűen minden erőforrást megpróbálsz lekötni - így folyamatosan alacsonyan tartva a bolygódon található nyersanyag-készletet. Ekkor ugyanis teljesen felesleges Téged megtámadni, nem éri meg foglalkozni Veled.

Node, eljön az az idő, amikor nem árthat egy-két bolygót komolyabb védelemmel felruházni. A gond az, hogy nincs olyan védelem, amit megfelelő előkészítéssel / csapatmunkával ne lehetne feltörni. A megfelelő védelemnél azonban egy drágább dolog létezik - az elégtelen védelem.

Mivel kezdjük az építkezést? NE a Rocket Launcherekkel, javasolja az OGametips.com - jók azok, de csak később. Először építsünk Small lasereket minden mennyiségben - ezek lesznek ugyanis az elsődleges ágyútöltelékek: minél több van belőlük, annál kisebb eséllyel kezdik szétlőni a támadók a komolyabb és drágább egységeket.

Minden negyedik Small laserre jusson egy Heavy laser; minden 12 Small laserre egy Ion cannon; 30 Small laserenként pedig egy Gauss cannon az egészséges az álmoskönyv szerint. 100 Small laserre meg jusson egy Plasma cannon.

Small shieldet a 20. Small laser után érdemes építeni, míg a 100. után a Large shieldet - hogy némi extra védelmet nyerjenek a fenti egységek.

Miért így érdemes? Mint említettem, a Small laser lesz az elsődleges ágyútöltelék, legalábbis addig, amíg nem lesz elegendő fémtermelésed ahhoz, hogy minden egyes Small laser mellé 5 db. Rocket launchert tudjál építeni. Ez a két egység csak és kizárólag arról szól, hogy magára vonja az ellenség tűzerejét addig, amíg a komolyabb egységek kinyírják a támadókat.

Ha van 100 Small lasered, akkor a fenti útmutató alapján kell legyen kis pajzsod, nagy pajzsod, 25 Heavy lasered, 8-9 ionágyúd, 3-4 Gauss cannonod, és 1 db Plasma cannonod - ez utóbbi ugye a legdrágább és a legerősebb fegyver. A fenti számok esetén 1:136-hoz esélye van egy támadó hajónak arra, hogy pont a plazmaágyút találja el.

Ez az egyik útmutató, amit érdemes alkalmazni. Egy másik a játék későbbi szakaszában talán jobban alkalmazható.

A koktél keverési aránya:

100 Rocker launcher

100 Small laser

20 Heavy laser

6 Gauss cannon

3 Plasma cannon

Ízlés szerint fűszerezve 10 db Ion cannonnal. Miért?

A védekezés egy dologról szól: tegyük minnél költségesebbé a támadónak az egész mókát, hogy egy életre elmenjen a kedve a mi támadásunktól. Ha esetleg meg is nyeri a csatát, ne szúnyogcsípéseket érezzen, hanem kimondottan fájjon a dolog: pusztuljon minél több Battleship vagy Destroyer a flottájából. A rakétavető és a kis lézer jelen esetben is ágyútöltelék, a nehézlézer szól arról, hogy a támadó ágyútöltelékeit (vadászgépek) leszedje. A Gauss (és opcionálisan az ionágyú) inkább a cruiserek ellen való - nomeg a cargo shipek ellen, hogy ha meg is nyeri a csatát, akkor se maradjon mivel elszállítania a mi nyersanyagainkat. A plazmavetők - megfelelő számban alkalmazva - mocskos nagy pusztítást képesek végbevinni a csatahajók között.

Ami viszont NAGYON fontos bármiféle védelem felépítése kapcsán: legyen minél több Anti Ballistic Missile a Rocket siloban. Minnél több, annál jobb - egy komolyabb támadást ugyanis Interplanetary Missile érkezése is előrejelezhet, akár több tucat példányban. Ami nem tesz jót a védelemnek.

57 megjegyzés »

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó véleményekről. Indirekt hivatkozás (trackback) URI

  1. No,én még idecsapnám,hogy elég hasznos tud lenni a magas Espionage technology is …

    Igaz,mint passzív,illetve közvetett vldelem. hiszen így legalább tudod,hogy mennyivel jön az ellen,meg nem lássa meg a védelmed …
    Ha nem oylan nagy az Ő Esp. tech-je …

    Vélemény > Laikus — február 3, 2007 #

  2. Nekem most van egy ilyen kis védelmem:

    4000 Rocker launcher
    1000 Small laser
    400 Heavy laser
    100 Gauss cannon
    220 Ion cannon
    215 Plasma turret
    a pajzsok és 40 anti rakéta
    ez nem rosz ugye? :)

    Vélemény > Gurat — február 6, 2007 #

  3. 215???? Plasma Turret????

    Nehogymá’ … :)

    Vélemény > Laikus — február 7, 2007 #

  4. Simán, én is hasonló védelemre hajtok… ha valaki van olyan botor, hogy megtámadjon, akkor szívjon vele, mint a torkosborz. :D

    Vélemény > merras — február 7, 2007 #

  5. dede :) hozzá 14, 13, 14-es techel :)

    Vélemény > Gurat — február 7, 2007 #

  6. nekem csak 18 rockerem van meg 10 small lase és nem támadnak!!!

    Vélemény > peti312 — szeptember 30, 2007 #

  7. na ezek tényleg hasznos infok voltak…köszi :)

    Vélemény > Pásztor Tibor — október 23, 2007 #

  8. köszi az infókat meg fogadom őket ha valaha lesz annyi cucom hogy meg tudjam veni!

    Vélemény > kurust — október 23, 2007 #

  9. A magyar verzióban NEM lehet mindkét pajzsot felépíteni, csak egyet. Ez elég nagy szívás, mert a kis pajzsot egyszerű megfinanszírozni egy kezdőnek, a nagyot viszont nem. Ha meg felépíted a kicsit, soha többé nem fogod tudni felépíteni a nagyot, mivel lerombolni sem lehet…

    Vélemény > Thor — október 27, 2007 #

  10. Akkor az egy orbitális nagy bug a magyar verzióban… mondjuk nem ez lenne benne az első. Én pl., mivel van Commanderem, ezért nem tudom törölni az aktuális építkezést…

    Vélemény > merras — október 27, 2007 #

  11. Hát ezt nem lehet tudni. Vagy bug, vagy feature :D
    Érik bennem a gondolat, hogy írok inkább egy saját játékot …

    Vélemény > Thor — október 29, 2007 #

  12. Figyi, egyszer lejössz sörözni, akkor mondok Neked fél tucat játékötletet, és kiválaszthatod, hogy melyiket akarod megcsinálni. :)

    Vélemény > merras — október 29, 2007 #

  13. Lehet, hogy én voltam a láma vagy módosítottak a rendszeren, de mostmár tudok mindkettőt csinálni.

    Bocsi!

    Vélemény > Thor — október 29, 2007 #

  14. Ötlet is meg minden lenne, csak a szerverem lenne agyonterhelve és nincs havi 16 rugóm egy másikra erre…

    Vélemény > Thor — október 29, 2007 #

  15. Nos, mégsem voltam annyira Láma, legalábbis csak félig. Ha van kis pajzsod, akkor NEM lehet nagyot építeni. Ha van egy nagy, akkor tudsz kicsit mellé építeni. A fene érti a logikát, vagy ez tényleg egy bug.

    Vélemény > Thor — október 30, 2007 #

  16. Öööö, nekem először kis pajzsom volt, simán tudtam utána nagyot építeni, bármelyik bolygómon, ahol a nagy pajzs feltételei megvoltak. Ez valami bug lesz sztem.

    Vélemény > sayed — október 30, 2007 #

  17. az építést pedig lehet törölni, a birodalom lapra kell menni és simán csak klikkelni a futó építkezésre és már törlődött is, anyag meg jön vissza a rakikba! :)

    Vélemény > sayed — október 30, 2007 #

  18. Befejeztem. Nem írok többet a témában. Most megint tudok csinálni nagy pajzsot a kicsi mellé. Én meghülyültem vagy mi???

    Vélemény > Thor — október 30, 2007 #

  19. Hát nem tudom, nem voltál láma, mert még most sem lehet kicsi után nagy pajzskupolát építeni magyar verzióban ez tuti mert most lett kész a nagypajzskupola projektem és nem tom megépíteni arra a bolygóra ahol már van pajzskupola szal faja szivatják a magyarok :D

    Vélemény > luky — október 30, 2007 #

  20. ja csak 1 igazoló dátum ekkor nem ment
    2007.10.30
    :D :D

    Vélemény > luky — október 30, 2007 #

  21. nekem minden főbolygómon megcsinálta hiba nélkül a kicsit is, és a nagyot is.

    Vélemény > Player — november 3, 2007 #

  22. Érdekes… Egy régebbi hozzászóláshoz hozzászólva, nekem sikerült a magyar verzióban a kis és a nagy pajzsot is felépítenem.

    Vélemény > Danesz — november 4, 2007 #

  23. Emberek…. nincs megszabva, hogy hány épületet építhetsz? mármint a bolyón? Csak mert annyira írjátok, hogy vagy vagy 1000 védelmi épületetek. Vagy hogy van ez?

    Vélemény > G — december 12, 2007 #

  24. Kis pajzskupola utan a nagyot nem engedi az ogame.hu… legalabb le lehetne bontani, de nem, azt sem!

    Vélemény > Kagemusha — december 14, 2007 #

  25. Tevedtem… vagy csak megtrefalt a rendszer: megiscsak megengedi a nagy pajzs kupola epiteset a kicsi utan. De hogy eddig miert nem volt elerheto??? Pedig volt anyag boven…

    Vélemény > Kagemusha — december 18, 2007 #

  26. Nézzetek rá a hajógyár szintjére is emberek! KisPajzshoz elég az 1-es szint, de NagyPajzshoz 6-os szintű Hajógyár kell. Valószínűleg ezért nem engedte nektek.

    Vélemény > LLL — december 21, 2007 #

  27. Egyébként még annyit fűznék hozzá a védekezéses témához, hogy érdemes megnézni a sorozattűz értékeket is! A plazmára semelyik hajónak nincs, a gaussra csak a halálcsillagnak van, a többi védekező eszközre viszont általában szokott lenni a hajóknak sorozattüze (különösen a rombolónak). Ami azt jelenti, hogy egy kör alatt többször is tüzelhetnek a kisebb védekező egységekre a nagyobb hajók, akár több százat vagy ezret is kinyírhatnak egy kör alatt (egy támadás maximum 6 körből állhat).

    Vélemény > LLL — december 21, 2007 #

  28. Még 2 dolog jutott az eszembe:

    Az egyik, hogy a bolygóközi rakéták 12.000-es pusztítást tudnak véghezvinni. Ez - tapasztalat hiányában, és csak a számokat nézve - 2 nehézlézerrel sem ér fel! Szóval így első ránézésre azért nem olyan nagy para az. Persze ha sok jön, akkor nyilván, de mivel a rakéta - gondolom - nem térhet vissza miután elvégezte a pusztítást, igazából nem éri meg azzal támadni ilyen alacsony hatékonyság mellet. Jól gondolom? Persze ezt befolyásolhatja a támadó fegyver tech-je és a védő pajzs tech-je közötti különbség, de olyan nagy eltéréseknél, ahol az számít, igazából mindegy is…

    A másik pedig egy kérdés: halálcsillag(ok) ellen mi a megfelelő védekezési takika? Csak a menekülés, illetve egy ellen-halálcsillag? Tapasztalt játékosok jelentkezését várom. :)))

    Vélemény > LLL — december 21, 2007 #

  29. Üdv Mindenkinek
    Én egy cseppet elszúrtam nem építettem elege védelemből így jó le is gyaktak :( No nem baj ilyen az élet tanulni a hibákból… Most az lesz minden kicsi nyersanyagom védelemre fogom elkölteni és a kém technológiára :) Viszont lenne egy kérdésem, jól látom,hogy a védelmi berendezések nem foglalnak helyet a bolygón?? Mert nekem úgy tűnik… Eddig ezért nem építettem sokat mert féltem, hogy elfogy a hely.

    Vélemény > Karesz — december 23, 2007 #

  30. Le lehet támadással rombolni a pajzskupolákat? Mert nekem hipp hopp eltünt az összes… vagy Bug már megint?

    Vélemény > Karesz — december 25, 2007 #

  31. Igen, simán, a pajzskupolák ebből a szempontból olyanok, mint a többi védelmi egység.

    Vélemény > merras — december 27, 2007 #

  32. HALI!
    KÉRDÉSEM A KÖVETKEZŐ,A MÁR MEGLÉVŐ VÉDELMET HOGYAN LEHET LEROMBOLNI?

    Vélemény > MITYEK 76 — december 27, 2007 #

  33. Karesz, igen, a védekező egységek nem foglalnak helyet.

    Vélemény > LLL — december 28, 2007 #

  34. aki nagy támadást tud véghezvinni, annak nem lényeg párszáz rakétát támadás előtt elküldeni

    Vélemény > torcipepe — január 2, 2008 #

  35. Espionage technology-EZ VAJON MI?

    Vélemény > MITYEK 76 — január 2, 2008 #

  36. Sziasztok! Itt okos Ogame-esek vannak. :) Megmondaná nekem valaki, hogy miért nem tudok időnként szállítót küldeni a kedvesem bolygójához? “A bolygó nem közelíthető meg flottával” Máskor sikerül, most nem pl… :-S

    Vélemény > Atesz — január 12, 2008 #

  37. Sziasztok!

    Azt szeretném kérdezni, hogy a bolygóközi rakéták milyen pusztításra képesek? Érdemes építeni őket, vagy inkább maradjak a flottánál? (nincs még annyi mannám, hogy mindegy legyen mit fejlesztek)

    Vélemény > Blasta — január 15, 2008 #

  38. Atesz, nem lehet, hogy ugyanarról az ip-ről játszotok? Mert arra az esetre az a szabály, hogy nem érintkezhettek… mármint a játékban. :)
    Blasta, feljebb a hsz-ok között van némi infó - persze ha valaki konkrét élményekkel tudna beszámolni, az nekem is jól jönne.

    Vélemény > LLL — január 15, 2008 #

  39. Blasta!
    Itt van a jól ismert csataszimulátoros link rakétás része:
    http://www.toolsforogame.com/misiles/misiles.aspx?idi=hu-hu

    Ha jól látom, sokkal nagyobb pusztítást tudnak véghezvinni, mint gondoltam… de ez hogy lehet?

    Merras, írnál erről bővebben? A korábbi hozzászólásomban írtam, hogy egy rakéta kb. 2 nagy lézert sem tud elvileg elpusztítani, de a szimulátor sokkal durvább számokat hoz ki eredménynek? Hogy van ez?

    Vélemény > LLL — január 15, 2008 #

  40. Fú, köszi LLL, kipróbálom majd, kiváncsi vagyok.

    Vélemény > Blasta — január 15, 2008 #

  41. HUHHH.
    Azt mondja a rendszer, hogy 4 bolygóközi rakéta elegendő a teljes védelem letisztitásához. Ez lehetséges lenne???????? Neked mi jött ki?

    Vélemény > Blasta — január 15, 2008 #

  42. Ohhh, bocs, ide nem irtam be, hogy milyen védelemről lenne szó.
    100 rakétástorony, 20 kislézer, 20 nagylézer, 10 ion, 2 gauss, 1 kispajzs.

    Vélemény > Blasta — január 15, 2008 #

  43. Volt precedens, hogy ugyanaról az IP-ről játszottunk, igen. :) Igaz is, itthonról eltudom neki küldeni a flottám, meg Ő is tőlük, viszont mikor egymásnál vagyunk, olyankor nem megy. :) Köszi az infot LLL!

    Vélemény > Atesz — január 15, 2008 #

  44. Még 1 kérdés:
    Az antiballisztikus rakéták meglétét ki lehet kémkedni?

    Vélemény > Blasta — január 17, 2008 #

  45. Az antibalikat ugyanúgy ki lehet kémkedni, mint a többi védekező egységet. Ha megfelelő “mélységű” kémjelentést kapsz, és kilistázza a védelmet is, akkor ott lesz, ha van neki, úgyhogy biztosra lehet menni ez ügyben.

    Viszont mondom, nekem furi, hogy a Technológia menüben a bolygóközi rakétánál 12.000-es támadó értéket ír, ami - nem számolva a FegyverTech, PajzsTech stb. közti különbségekkel - elvileg sokkal de sokkal kisebb pusztítást kéne, hogy véghezvigyen, mint amit a csataszimulátor kidob eredményként. Nem értem. Hálisten’ ellenem még nem vetették be (és én sem más ellen), úgyhogy saját tapasztalatom nincsen.

    Vélemény > LLL — január 17, 2008 #

  46. Na kipróbáltam a rakétákat - valóban hatalmas pusztítást visznek véghez. Blasta, igen, kb olyan szintűt, mint amit írtál.
    Ergó: sokat kell mind a bolygóköziből, de még inkább az antibaliból építeni…

    Vélemény > LLL — január 21, 2008 #

  47. LLL:
    Már leteszteltük mi is :D
    Azt a védelmet amit fentebb vázoltam, 6 rakéta 90%-ban letarolta.
    A megtámadott ellenfél másnap törölte is magát :D :D :D

    Ezt mondjuk nem akartam, dehát szemtelen volt a lelkem :)

    Vélemény > Blasta — január 27, 2008 #

  48. 2 rakéta = minusz 7 db Gauss ágyú. Ez egy geci dolog, de hülye voltam, nem volt anti izzém. :) 1 kérdés? MIÉRT NEM ÉPÜLTEK VISSZA???? EZ ÍRTÁK A RAKÉTA TÁMADÁSRÓL!!!!

    Vélemény > Atesz — január 31, 2008 #

  49. Atesz, a bolygóközi rakétatámadások után nem maradnak javíthatók a védelmi cuccok, azoknak annyi.

    Vélemény > LLL — február 5, 2008 #

  50. ‘ dolgot fűznék hozzá az elhangzottakhoz. Magyar Ogame-ben a leírás hibás, a szerk integritásokból vegyetek le átlag 1 db 0-t a végéről, és megkapjátok a csatában , illetve a szimulációban használatos Armour-t (szerk int). és ugy egy 12.000-es rakéta már lazán megeszi a 400 hp-s rakétákat vacsira, pláne ha beállítják hogy a plasma turret legyen a primary target, akkor 3 rakéta 3-4 plasma-t siman szétszed meg jónéhány mást is. Csak ennyit akartam.

    Vélemény > Lucifer — február 13, 2008 #

  51. Csak a védelmi eszközökről volt szó,de a hajók mennyit számítanak?Nem nagyon értem a csataszimulátort mert valami furcsa eredmény jött ki.Tudom hogy én vagyok a hülye,de megkérdezem.Előre is kösz!

    Vélemény > Jozef — február 17, 2008 #

  52. Lucifer: igen, ez nekem is gyanús volt, de nem kapcsoltam össze a két dolgot, kössz!

    Jozef: úgy érted, a hajók mennyit érnek, ha védekezel velük? Ugyanannyit, mintha támadnál. Ha fura eredmény jön ki, az szerintem vagy annak köszönhető, hogy nem vetted figyelembe a gyorstüzeléseket, vagy annak, hogy van olyan csataszimulátor, amelyik hibásan működik, és felcseréli a napműholdat asszem a bombázóval (ami felette van az oszlopban).

    Vélemény > LLL — február 25, 2008 #

  53. Helló!

    Csak egy ilyen plusz információként ma utánnanéztem csataszimulátorral és érdemes minél több napműholdat tartani a bolygónk melett!Mivel ha tartunk akkor az ellenünk támadó flotta elsődleges célpontja nem a hajóink lesznek hanem a műholdak míg a védő elsődleges célpontjai továbbra is a támadó hajók maradnak!Ennek eredménye képpen növelhetjük az esélyeinket a győzelemre!De ha nem is győzün lényegesen több hajónk marad meg a csata végére mint amúgy történt volna!De ha kémszondákat használunk azok nem tudnak visszatámadni így azok jóval nagyobb számban de elpusztulnak, de kevesebb az előállításiköltségük.

    Példák:250 napműhold legyőz egy cirkálót teljes alaphelyzetben!

    Kémszondákkal mindig 0 döntetlent kaptam!

    Vélemény > dj.dani16 — április 5, 2008 #

  54. Hát akkor már inkább könnyűlézerek. Olcsóbbak, jobb a nyersanyag-eloszlásuk (nem kell hozzá deu pl., meg főleg fémet használ, ami meg egyáltalán nem is kell a napműholdhoz…). Nameg nagyobb a páncéljuk, és VAN sebzésük. Szóval a könnyűlézer minden létező szempontból jobb választás a napműholdnál.

    Vélemény > noname — április 8, 2008 #

  55. De ha pl jön egy nagyméretű ballisztikus rakétatámadás akkor a könnyűlézereid nem hiszem túlélik míg a napműholdad?

    Vélemény > djdani16 — április 8, 2008 #

  56. Hali.
    Ha napműholdat gyártasz olyan mintha egy nagy célkeresztet festenél a hátadra. Hajónak minősűl és ha kilövik ugyan úgy a gyártási költségének a 30%-val megyfelelő mennyiségű törmeléket hagy maga után, amit ugyebár szemetessel bárki betakaríthat. Vannak játékosok akik direkt arra utaznak hogy erősebb flottával, vagy szövetséges segítségével lezúzzák a másik hajóit, és beszedik a törmeléket. Ezt hívják flotta farmnak. A napműholdnak csak a gravitron tecnologiánál van szerepe, egyébként nem ajánlatos nagyobb mennyiségben gyártani őket.

    Vélemény > Drgore — július 27, 2008 #

  57. Előbb utóbb minden bolygón szükséges egy bizonyos mértékü védelem kiépítése, aminek a mértéke a rajta kiépített bányáknak a szintjeitől függ. Különben farmnak fognak használni. Minden esetre akár mekkora a védelmed, akár milyen top szövetség tagja vagy ha nem fleetsaving-elsz véged. Ennek a játéknak ez az alapja, és ez a legjobb védelem.

    Vélemény > Drgore — július 27, 2008 #

Mondd el a véleményedet!

XHTML: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

Bejegyzések és kommentek RSS. Valid XHTML and CSS. ^Top^ Powered by WordPress with SFportal.hu valamint SFblogs.net.